Jó ideje nem írtam, pedig érzéseknek nem voltam a hiányában. Jónak rossznak, ahogyan az ilyenkor lenni szokott. Mégis úgy tűnik és néha talán én is így érzem, hogy elindultam az egyensúly, a kis könnyebbség irányába. Egyrészt kb egy hét kellett ahhoz, hogy azt a bizonyos rossz randit le tudjam magamban rendezni. Itt a fő cél annak a keresése volt, hogy megpróbáljam magamat akkor is jól érezni, ha nincs az oldalamon egy férfi. Valamint az, hogy ketten a babámmal is minőségi és boldog időt tudjunk együtt tölteni kettesben is, meg tudjak neki minden fontosat adni, és ne csak várjak valakire vagy valamire, aki majd ebben nekem segítséget nyújt.

Azt, hogy jobban vagyok valamivel, külső forrásként megerősítette, hogy  a Mókus, aki hivatás szerűen segít az utamon, ebben a nehéz helyzetben, javasolta, hogy mostantól próbáljunk meg két hét helyet három hetente találkozni :) 

Persze sokszor nehéz is mint írtam, például amikor magamnak kell boldoggá tennem magamat, és miután kielégültem elbőgöm magam, mert az az érzés van bennem, hogy ennek nem így kellene lennie. Hogy én ennél többet érdemlek, valakit, aki rajtam dolgozik, és nem csak én magamon. Persze mint azt kedves barátnőm megjegyezte, pasit felszedni, különösen e célból és nem acélból;) csak igény szint kérdése. Így hát ehhez igazítom a dolgokat.

Ami mostanában a legnehezebb volt lelkileg, az az, hogy beadtam a válási papírokat. Hiába én akartam, hiába tudom, hogy így kell, akkor is piszok nehéz.   

Van viszont egy fontos ráismerésem is, ami talán a későbbiekben segíthet. Mégpedig rájöttem, hogy az én kapcsolatomnak most miért lesz vége, szemben sok ismerősöm házasságával, ahol szintén sok nehézség adódott már. A különbség úgy érzem, abban rejlik, hogy ők abba a pasiba szerelmesek, akivel a nehézségeket átélik, és ez a szerelem, szeretet segít benne, hogy együtt menjenek tovább. Én viszont a kapcsolatunkba voltam szerelmes, ahhoz ragaszkodtam, ezért volt ennyire nehéz, ezért nem is tudtam tíz éven keresztül elengedni. Ez a feladatom, olyan valakit találni, akivel nem a kapcsolat, hanem az ember maga a fontos. Akit nem érzek lecserélhetőnek, aki mellett nem keresek mást, aki mellett azt érzem, hogy megérkeztem, behúzom az evezőket, és már nem akarok tovább indulni. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.